Tehát Lester Levenson 43 éves korában hazament a kórházból meghalni. Otthon aztán úgy döntött, hogy még lélegzik, tehát van még remény.
Gondolta, hátha kitalál valamit, ami esetleg segíthetne rajta. Ha nem, akkor pedig saját maga fog véget vetni az életének, nem hagyja rá az infarktusra. Nekiállt tehát gondolkodni. Egyedül élt New York-i apartmanjában, pénze volt elég a vállalkozásaiból, csak éjszaka ment ki egy órára bevásárolni valamelyik éjjel-nappali boltba.
Azzal kezdte, hogy megvizsgálta az életét, mikor érezte boldognak magát. Arra jutott, hogy ha nagyritkán boldognak érezte magát, az mindig olyankor volt, amikor szeretett valakit. Ez volt tehát a kiindulópont. Később azt is felfedezte, hogy a szereteten kívül minden más érzelmet el lehet engedni. Nekiállt tehát elengedni minden olyan múltbeli érzelmet, amely nem szeretet volt: dühöt, tehetetlenséget, büszkeséget és minden mást is. Nagyjából három hónapig végezte ezt a munkát. Lényegében egész nap nem csinált mást. Közben egyre nagyobb energiát érzett magában. Előfordult, hogy elengedés közben ki kellett mennie az utcára egyet sétálni, mert másként nem tudta levezetni az energiáit. A három hónap leteltével a teste meggyógyította magát, az összes panasza eltűnt. 84 éves koráig élt, kitűnő egészségben.
