Mielőtt folytatnám a Sedona sorozatot, még néhány idézet Lester Levensontól (külön idézetek, de igazából egybefüggő gondolatmenetet alkotnak):

A kudarc érzése már életünk legelső napjainkban elkezdődik. A szüleink megmondják, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Valahányszor akarunk valamit csinálni, amire ők azt mondják: "Ezt nem szabad!" azt érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk, hogy nem tudjuk, hogyan kell a dolgokat csinálni.

Ha valamit nem akarunk megtenni, ők pedig azt mondják, hogy "Csináld meg!", megint csak azt fogjuk érezni, hogy nem tudjuk, hogy kell a dolgokat csinálni.

Az lenne a jó, ha egyetlen nyelv sem tartalmazna tagadó szerkezeteket - ne legyen "nem tudom", "nem sikerül", stb. Csodálatos volna, ha ezek a dolgok eltűnnének az emberi nyelvekből.

Rá fogsz jönni, hogy mindent, amit mondani akarsz, ki lehet fejezni pozitív módon. Csak arra gondolj, hogy mit akarsz, és azt is fogod kapni.

Összességében a születésünk óta belénk vert tehetetlenség az, amit korlátoz minket. Az munkált a szüleinkben; és ők is a saját szüleiktől kapták. Folyamatosan kapjuk, és tudat alatt továbbadjuk azoknak, akikről azt gondoljuk, hogy nagyon szeretjük őket.